Mi a legfontosabb a boldogsághoz? (Mese felnőtteknek)

Legtöbb ember egy életen át űzi a boldogságot és keresi a csodát, a gyógyírt, a titkot. Én ugyanezt tettem. Kerültem a kellemetlenséget, a fájdalmat, a csalódásokat, a bosszantó gondolatokat, a negatív embereket. Felépítettem egy erős, stabil kővárat és észrevettem, hogy nem sokan látogatják. Nem volt ott bosszankodás, mert nem volt kivel bosszankodni, minden úgy ment, ahogy én akartam, nem voltak negatív emberek, akik rontották volna a hangulatomat de irtó magányos volt az életem, mert a kőfalakon kívül semmit és senkit nem láttam.

Egy nap megjelent egy angyal és azt súgta, döntsem le a kőfalakat, mert azok nélkül is biztonságban tudok élni, sőt ha boldog akarok lenni, akkor szükséges lesz azokat ledönteni és bűvkörükből kikerülni. Ez először ijesztő volt. Mit teszek a támadások ellen? Hogy kezelem a csalódást, a fájdalmat, a kellemetlem élményeket, a durva és a negatív embereket? Amint ott ültem teljesen védtelenül és a félelemtől dideregve, újra megjelent az angyal és azt súgta: - Ne kerüld az érzést! Érezd minden porcikádban, ne told el magadtól, mint mindig! Úgy gondoltam őrült ez az angyal, de aztán azt mondta, próbáljam meg, mert ha nem próbálom, soha nem leszek boldog. Hááát, a cél érdekében mindent, még ezt is és becsuktam a szemem és átéreztem minden félelmes dolgot, ami akkor épp foglalkoztatott. Borzalmas volt, az elején azt hittem belehalok, úgy fájt, de amilyen gyorsan belém szállt az érzés, olyan gyorsan el is tűnt. Aztán valami furcsa érzés vett körül. Először úgy éreztem, minden erőmet elrabolta tőlem le kellet feküdnöm, mert úgy éreztem átment rajtam az úthenger.

Aztán hirtelen új erő vett körül és valami fénysugár szerűség ragyogott rám, aztán a fénysugár egyre beljebb és beljebb hatolt testembe. Először nem tudtam, mit tegyek az érzéssel, de az angyal újra beszélt hozzám és lágy, dallamos hangja megnyugtatott és átengedtem testemen a sugarakat. Azok egyre nőttek, nőttek és akkorák lettek, hogy már nem féltem semmitől, sőt kezdtem hihetetlen erőket érezni és úgy gondoltam, mindent el tudok viselni, még anyám siránkozását is, amitől eddig rettegtem és mindent megtettem azért, hogy elégedett legyen és befejezze a siránkozást. Abban a percben rádöbbentem, hogy ő midig siránkozni fog. Ha nincs miért, akkor gyorsan kitalál valamit, mert neki csak úgy teljes az élete, ha siránkozhat. Az angyal újból megjelent és azt súgta, hogy fogadjam el anyámat úgy, ahogy van, mert nem fog megváltozni. Hát nehéz volt, de elfogadtam. Ettől nagyon megkönnyebbültem mert nem tartottam az én feladatomnak őt boldoggá tenni.

A hirtelen felszabadult energia erőt adott más dolgokra. Olyanokra, amikről csak álmodtam, mert mindig el voltam foglalva azzal, hogy őt és másokat boldoggá tegyek. Nehezen ugyan, de megtanultam, hogy lehetetlen másokat boldoggá tennem mert mindenki a saját boldogsága kovácsa és én csak hozzájárulhatok más érzéseihez. Úgy döntöttem, mindent megteszek azért, hogy gazdagítsam szeretteim életét anélkül, hogy felelősséget vállalnék érte. Ettől nagy kő esett le a szívemről. Hirtelen semmitől sem féltem, mert amitől eddig féltem, azt már átléptem és megtapasztaltam. Amit pedig megtapasztaltam, attól nem kell félnem, sőt gondolnom sem kell arra, hogy milyen nehéz lesz majd valamikor, ha elég merszem lesz, megküzdeni vele. Eddig az rengeteg energiámat igénybe vett.

Olyan dologra voltam képes, amire még soha és új erőmet felhasználva színesben, élethűen részletek peregtek le előttem a jövőmből. A kellemetlen dolgok nem voltak már olyan kellemetlenek, mert nem mellőztem őket, hanem vállaltam a velük járó érzést és aztán azzal is kész voltam. Ritkán csalódtam, mert nem vártam el senkitől semmit. Kértem, és ha nem kaptam, kértem mástól, aki adott. Semmi sem volt már kötelező és semmi sem volt kőbe írva, mint régen. Szabadon gondolkodtam és másoknak is megadtam a szabad gondolkozás és döntés lehetőségét. Elkezdtem mindent csinálni, amiről eddig azt hittem nem voltam képes és nem számított, hogy mindez új volt és nem értettem hozzá. Ami késik nem múlik, mondták egykor. Hát én úgy éltem életemet. Még 90 éves koromban is új dolgokat tanultam és az élet minden percét élveztem. Még a szenvedést is, mert tudtam jól, hogy utána kellemes, felszabadult percek jönnek és az élet csak úgy teljes, ha mindent, és kihangsúlyozom, MINDENT magába foglal, még azt is amit eddig nagy ívben kerültem.

Ez az angyal tulajdonképpen remény hozott életembe, mert miután megtapasztaltam a kellemetlenségeket és nem haltam bele, rájöttem, hogy mindenre képes vagyok, a megfelelő eszközökkel és tudással. Azok pedig adják magukat, ha reménnyel keresem őket. Remény nélkül pedig azt sem látom, ami ott virít előttem.